Mérsékelt demokrata politikai vélemény: Hiányzik két minisztérium 2010 óta és az ingyenes fogászat és fogpótlás!
Már 2010 óta folyamatosan teszi szóvá a mérsékelt demokrata politika, hogy hiányzik két minisztérium a sikeres kormányzáshoz. Nincs építésügyi és lakásfejlesztési minisztérium és nincs egészségügyi minisztérium! … olvasásának folytatása
Támogatandó minden a vállalkozások életét, civilek életét könnyítő jogszabály – Mérsékelt demokrata álláspont
Magyarországon kivándorlás, gazdasági és szociális exodus figyelhető meg. A devizahitelesek sorsa máig megoldatlan, családok kerülnek ezresével az utcára, hajléktalanként sorsuk kilátástalan. Ez a életkörülmény a dolgozni, alkotni képes népességet … olvasásának folytatása
Nyilvánosságra hozta az ÁSZ a sajtótermékek hirdetési árjegyzékeit.
572 sajtótermék népszavazási kampányidőszakra vonatkozó hirdetési árjegyzékét tette közzé az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ honlapján sajtótermékek szerinti bontásban hozta nyilvánosságra a dokumentumokat, amelyek tartalmáért felelősséget nem vállal. A … olvasásának folytatása
Mikrovállalkozások és szakmunkások számára élhetőbb ország kell – Országbíró Zoltán mérsékelt demokrata
Magyarországon nő a hiányszakmák mennyisége, egész ágazatok szenvedik meg a szakmunkások és mikro, mini vállalkozások hiányát. Mérsékelt demokrata politika kiemelt kérdésnek tekinti a szakmunkások és mikro, ill. mini … olvasásának folytatása
Többen szülnének, ha engednék
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal több, mint egy éve tiltotta meg a meddőségi központoknak, hogy spermabankokból származó donor-hímivarsejteket használjanak fel a meddőségi kezelésekhez. A hatósági intézkedések eredménye katasztrofális: szakmai … olvasásának folytatása
Nem elegendő a jogorvoslat formális lehetősége
– Nem elegendő a jogorvoslat formális lehetősége – az ombudsman a felsőoktatási felvételi eljárásról és az utólagos regisztrációról Nincsenek összhangban az egyetemek és főiskolák oktatásszervezési ciklusaival azok a határidők, … olvasásának folytatása
Mérsékelt demokrata politika most népszavazás helyett, az alsó középosztályt és középosztályt megerősítő okos intézkedéseket tart fontosnak!
A balkáni útvonal pillanatnyi lezárása olyan időnyerés, melyet egy erősebb európai integráció tud jól felhasználni. Ellenkező esetben elvezethet akár fegyveres konfliktusokhoz is, különösen, ha erre rásegítenek saját érdekből Törökországból, … olvasásának folytatása
A jó parlamenti döntés a vállalkozásokat tartja a piacon!
Mérsékelt demokrata politika hosszabb ideje előre jelezte, hogy a túlzó bürokratikus előírások “bedöntik” a civil társadalmat, oktalanul tömegesen jogellenessé téve őket, s új cégbedőlési hullámhoz vezetett volna 2016 márciusa után. … olvasásának folytatása
Az a jó évértékelő – Ahol a versenyképesség még hiányzó lépéseit látják, ahol az emberek számára érezhetőbbé válik a források léte.
Évértékelő akkor lényeges esemény, ha elszakad a sablonoktól, ha nem unásig ismételt politikai termékek halmaza. 2016-ban kellene egy útmutatás, mert a hibák egyre feszítik a magyar társadalmat. Útmutatás … olvasásának folytatása
Világszenzációs magyar termékek piacra jutását akadályozná a kormány?
Olyan jogszabály elfogadását támogassa a magyar kormány a magyar kormány az európai uniós környezetvédelmi miniszterek jövő heti találkozóján, amely mielőbb a lehető legnagyobb mértékben javítja a levegő minőségét. Ezt … olvasásának folytatása
Bürokrácia időszerű csökkentése 2016-ban támogatandó a mérsékelt demokraták álláspontja szerint!
A magyar emberek számára 2016 sok új elemet hoz az állam szervezetében, működésében. Mérsékelt demokrata politika, 2010 óta folyamatosan jelzi Magyarország két legnagyobb gondját a TOP 100-ból, sikerei … olvasásának folytatása
Több, mint 300.000 törölt magyar cég mögött családok, emberek vannak – mikor látja meg a hatalom Őket?
Szalagcímekben teszik fel a kérdést bulvár és nem bulvár médiumok: Miért menekülnek el a fiatalok?! Fő okok között a magyar családi Kft-k jogszabályi tönkretételét, a devizahiteles csapdát, a … olvasásának folytatása
Valódi konstruktív politika kell Magyarországon és Európában a mérsékelt demokrata politika álláspontja szerint
Elég végig sétálni Budapest, vagy Szeged terein, utcáin. A tény, hogy számosan vannak máris külföldiek, migránsok, bevándorlók Magyarországon a lakosság által érzékelt. Országbíró Zoltán mérsékelt demokrata politikai … olvasásának folytatása
Atrocitások a következmények – jobb és hatékonyabb szakpolitika kell a migrációnál!
A magyar családok sok embert, sok családtagot vesztettek el háborúkban, rossz politikai döntésekben. Mérsékelt demokrataként az okos és józan politikai kommunikáció mellett a határőrség és rendőrség átgondolt szervezését tartjuk … olvasásának folytatása
Érzékeny politikai terület: Közpénzek sorsa és migráció
Mérsékelt demokrata politikai nézőpontból a migráció olyan európai politikai ügy, mely valóságtartalommal bír Magyarországon s áttételesen kihat a magyar belpolitika alakulására. Számtalan országban felkészült intézmények, szociális munkások és szociális … olvasásának folytatása
Magyar kutatók rangos nemzetközi elismerése
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak közös tudományos publikációja érdemelte ki idén a Laboratóriumi Medicina Európai Szövetsége (EFLM) díját, amellyel a legkiválóbb kutatási eredményeket felmutató szerzőket tüntetik … olvasásának folytatása
Új út Magyarországon a kritikus és konstruktív politika
Vezető mérsékelt demokrata, Országbíró Zoltán a konstruktív politika mellett áll ki, éppen Magyarország holnapja érdekében. Akár Németország demokratikus belső viszonyai, akár Svédország demokratikus viszonyai bőven adnának közvetlen tapasztalatokat, miként … olvasásának folytatása
A jó kormányzás a jó politika része! Új építésügyi minisztérium és “kaláka” törvény lendíthet a lakásépítéseken.
Politika mindig párban jár a kommunikációval és hatalmi helyzetben a jó kormányzás politikai kihívásával. Mérsékelt demokrata politizálás egy kritikus, de konstruktív politizálás, ahol a társadalmi hatások érzékelése fontos adat, … olvasásának folytatása
A becsült hátralékosok 10%-ra sem lesz jó a magáncsőd! – Középosztály egy új szelete belép, nagyobb része lesz a vesztes.
Mai napon az országgyűlési képviselők már az általános vitáját folytatják a magáncsőd új törvényének. Tisztesség jegyében, a mérsékelt demokraták elismerik, hogy még tervezetről van szó. Jó ügyek és politika … olvasásának folytatása
Jó ügyek és politika! Mérsékelt demokrata politizálás a kettőt összekapcsolja.
Jó ügyek és politika a mérsékelt demokrata politizálásban nem választható szét. Teljesen téves iránynak tartja az autentikus politikai közép, mind a konzervatív pártok ideológia miatti társadalmi áldozatok nagy … olvasásának folytatása
Európai polgárok – a politikai közép az európai polgár jogait pragmatikusan megköveteli Magyarországon!
“Az Európai Unió azért hirdette meg a polgárok európai évét 2013-ban, hogy felhívja a figyelmet az uniós polgárokat megillető jogokra. A kezdeményezés keretében útnak indított tevékenységek egy része 2014-ben is … olvasásának folytatása
Holokauszt nem vitatható, nem tréfa és nem homokozó, mert sokan halnak bele – Országbíró Zoltán politikusi álláspontja
Egyetemisták és holokauszt tanítás, holokauszt ismeretek. Vitát hozott a magyar sajtóban, miközben egy óriás mecset árnyékolja be a magyar emberek veszély érzetét. Holokausztról mindenkinek ismeretei kell,hogy legyenek! – Állt … olvasásának folytatása
2015 már választ adott: Nincs és nem volt szükség a magyar vállalkozások közel 40.000 – es cégtörlésére, magyar családok tönkretételére!
Mérsékelt demokrata politika alapelve, hogy lehessen hinni a kormánynak! (Ott már nem választási ígéretek, hanem szakpolitikai felelősség kellene, hogy érvényesüljön.) A NAV körüli vizsgálatok, az ÁSZ jelentése, majd a … olvasásának folytatása
Nem lehet a politika iránya a vállalkozásból közmunkába kényszerítés! Javaslataik beépítését követelik a mérsékelt demokraták!
Mára mind a vállalkozások jogi környezetében, mind a devizahitelesek ügyeiben kiderült, hogy a mérsékelt demokrata, a parlamenti rendszerben, jogszerűen eljuttatott javaslatai teljes beépítése jobb kormányzati munkát eredményezett volna. Új … olvasásának folytatása
Politikai hirdetések utóélete – politika ma
Közzétette honlapján az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választási kampányban megjelentetett politikai hirdetésekre vonatkozó, sajtótermékek által megküldött tájékoztatókat. A választási eljárásról szóló … olvasásának folytatása
Magyarországi politikai környezet kockázata – Horthy-korszak újraéledése
Magyarországon olyan politikai döntések születnek, amelyeket történelmi és politikai előéletű ismeretek nélkül nehéz megérteni. Mérsékelt demokraták a középosztály számára “gazdasági holokauszt” jelenségének értékelik. A kisvállalkozások, családok és fiatalok, … olvasásának folytatása
Elérhetők az Állami Számvevőszék öntesztjei a szervezet honlapján.
Az ÁSZ 2014. november 5-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egyedülálló önteszt-rendszert dolgozott ki önkormányzatok és egyházi intézmények számára. Az eseményen Domokos László elnök elmondta: az ÁSZ a közpénzügyi támogató … olvasásának folytatása
Rögvalóság és kontraszelekció a politikai feudalizmus terméke a devizahitelesek ügyében
A devizahitelesek ügye az egész ország politikai és gazdasági ügye a mérsékelt demokrata politikai szellemiséggel vizsgálva. Egyenlőre a minisztériumi közlemény sokkolta a még józan gondolkodásra képes lakossági csoportokat, a … olvasásának folytatása
Jó politika Magyarországon csak okos törvényekkel lehetséges – Mérsékelt demokrata álláspont
A múlt héten kiderült a jó politika még hiányzik Magyarországon. Folyamatosan új törvények kerülnek elő, majd kiderül csak hátrányt okoznak a magyar cégeknek, magyar embereknek. Lassan egy évtizede lesz, … olvasásának folytatása
Szomorú adatokat hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság
Gyerekszegénység Magyarországon Az Európai Bizottság napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel érintett gyermekek aránya Magyarországon 40,9%. Ezzel az eredménnyel hazánk Romániával, Bulgáriával és Lettországgal került egy … olvasásának folytatása
Mérsékelt demokrata vélemény: A bajban lévő családok, vállalkozások kormányzati segítséget érdemelnek
“Különböző statisztikák és indoklások születtek arra nézve, hogy miért kerülnek nehéz helyzetbe a magyar családok, a magyar családi vállalkozások. Helyzet súlyosságára utal, hogy egyes felmérések szerint már az egyetemi … olvasásának folytatása
Mikrovállalkozások és civilek kiszorítása a piacról – Magyarország 2014
Sokan tartanak a téves Latin-amerikai irányoktól a magyarországi változásokat illetően. Ám a vállalkozásokra és civilekre nehezedő és bürokráciát, költségeket elviselhetetlenül növelő új Ptk. és más szabályok fenyegetésére a magyar mikrovállalkozások … olvasásának folytatása
Emmi: hangfelvétel készül a szóbeli nyelvvizsgákon
A szóbeli nyelvvizsgákon a jövőben hangfelvétel készül majd, hogy ezzel is csökkenjen a csalások lehetősége – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel. A szaktárca a nyelvvizsgákra vonatkozó … olvasásának folytatása
Választások előtti kevésbé elegáns lépések 2014
Szinte alig található új elem a választások előtt 75 nappal. Összességében a mérsékelt szemléletű választó nem talál megújulást a nagy politikai pártok soraiban, azonban a választás tétje nagy. 2010-2014 időszaka … olvasásának folytatása
Nehéz felelős digitális állampolgárt nevelni
A digitális állampolgárságról, a modern kommunikáció és eszközhasználat mindennapi, etikai, jogi és egészségi vonatkozásairól tartott konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) október 26-án. A konferencia … olvasásának folytatása
Paragrafus csökkentés az ügyfelek, fogyasztók, vállalkozók várakozása 2014-ben
A rezsicsökkentés mellé azonnali paragrafus csökkentést igényel a magyar társadalom a felénk jelzett panaszok szerint,az ügyfelek számára humánusabb eljárások kialakítására van szükség. Magyar jogkereső ügyfelek érdeke, hogy több támogatást kapjon … olvasásának folytatása
Civil törvény hibái: Lendvai Ildikó és Gaudi – Nagy Tamás is egyetért kijavításukban
A jogalkotási dömping egyik torzója lett a civil törvény. Mérsékelt demokrata nézőpontból a civil törvény sem a rotációt, sem a tényleges átláthatóságot, sem a civil aktivítást nem szolgálja kellőképpen. Szinte … olvasásának folytatása
Pártfinanszírozás – Gyurcsány Ferenc nagy témát dobott be
A pártfinanszírozás Magyarország egyik “legsötétebb bugyra”, mételyezve az egész jogállam működését, intézményeit – beleértve a parlament munkáját. Egy új politikai korszak jöhet el, ha a magyar pártok irányítói nem a … olvasásának folytatása
Félévi fogyasztói áttekintés Magyarországon – Patrióta fogyasztóvédelem jelzései
MÁV fogyasztói sérelmektől, a társasházi kiszolgáltatottságtól, a magáncsőd hiányán át a vendéglátóhelyek WC színvonaláig! 2013 év hozzánk elérkezett tapasztalatait összevetve a politikai erők kezdeményezéséig megállapítható: a fogyasztói kosár üressége, aránytalansága … olvasásának folytatása
A 4K! Új politikai pólus épül?
A 4K! tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel a választási együttmûködésrõl – Új politikai pólus épül? A Negyedik Köztársaság Mozgalom azt javasolja az LMP-nek, hogy az eddigi együttműködés folytatásaként a két rendszerkritikus … olvasásának folytatása
Visszásságok a trafikpályázatok körül, de az ombudsman nem fordul az Alkotmánybírósághoz
Az Alkotmánybírósághoz való fordulást kérő, 22 ezer aláírással megtámogatott beadványok dacára nem fordul az Alkotmánybírósághoz az alapvető jogok biztosa a trafikpályázatok ügyében. Szabó Máté azonban vizsgálta a pályázati eljárás különféle … olvasásának folytatása
Rekordot döntünk az IMF-nél
Olyan gyorsan, méretéhez képest olyan nagy összeget – 2,2 milliárd eurót – mint Magyarország, még egyetlen európai állam sem végtörlesztett idő előtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történetében – derül ki … olvasásának folytatása
Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!
Közleményben tesszük közzé, hogy az alábbi Miniszterelnök Úrnak írt levelünkre több mint egy hónap elteltével sem érkezett válasz! Mélységesen felháborítja szövetségünket, hogy a Kormány és Ön, mint Miniszterelnök, ennyire semmibe … olvasásának folytatása
Mérsékelt demokrata vélemény – sok ésszerűtlen állami kiadást le kellene faragni
Társadalmi áldozatok nagyon nagy mértékűek a hiánycélok demonstratív elérése érdekében véli Országbíró Zoltán a mérsékelt demokrata politikai vonulat képviselője. Ezzel egyidejűleg teljesen indokolatlanul adófizetői forintokból a szabad piacról is ellátható … olvasásának folytatása
Hogyan szerezzük meg álmaink állását?
Karriert befutni, új állást találni nehéz feladat. A munkakeresés során számos nyugtalanító kérdés merül fel bennünk. Vajon felkészültünk a munkaerőpiaci megmérettetésre? Önéletrajzunk felkelti a munkaadó érdeklődését? Nézzük, mi mindenre kell … olvasásának folytatása
Megdöbbentő, hogyan gondolkodunk erről.
Kárba vész a világon megtermelt élelmiszer mintegy fele, összesen kétmilliárd tonna – derül ki egy Nagy-Britanniában készült jelentésből. Ezt a mennyiséget akár jótékony célokra is fel lehetne használni. Az okok … olvasásának folytatása
A helyi médiában is a minőség a legfontosabb!
Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) A MÖSZ és a MÚOSZ közös konferenciája az önkormányzati kommunikáció és a helyi nyilvánosság kapcsolatáról. A médiakutatások szerint napjainkban folyamatosan erősödik a helyi – … olvasásának folytatása
Orbán Viktor miniszterelnöki lényeglátása bürokraták nélkül?
Maradandó kormányfői állásfoglalás, vagy romkocsmákba illő politikai móka a következő videóüzenet Orbán Viktor miniszterelnök részéről? Külön érdemes elgondolkodni a szaktárcáknál kik és milyen fizetéseket vesznek fel – pedig a megoldás … olvasásának folytatása
Kulcs még a kézben Országbíró Zoltán szerint – adós a jogi dereguláció érdemi részével a magyar országgyűlés!
A kormánymunka hatékonyságvesztése abból adódik, hogy a bürokrácia rendszerei nem érdekeltek a technikai deregulációban. Technikai jogi dereguláció történt a magyar kormány eltelt 2 éve alatt, de sem a plain regulation, … olvasásának folytatása
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!